Fidesz-KDNP frakció Kiskunhalas

A Fidesz-KDNP 1167 településen indít polgármester-jelöltet az őszi önkormányzati választáson - jelentette be Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke budapesti sajtótájékoztatóján, a párt országos választmányának ülését követően. Mint elhangzott, Bács-Kiskun megyében Rideg László a megyei közgyűlés elnökjelöltje.

Az ország 85 százaléka tud majd Fidesz-KDNP-s jelöltre szavazni ősszel - mondta a kormánypárti politikus. A tízezer lakos feletti városok közül 164, az annál kisebb településeken 1003 helyen lesz polgármester-jelöltjük.

Borsod és Zala megye kivételével a megyei közgyűlési elnök-jelöltekről is döntött az országos választmány. Bács-Kiskunban Rideg László a kormánypártok jelöltje – mondta Kósa Lajos. Hozzátette: az önkormányzati listákat és a polgármesterjelölteket 30 kivételével elfogadták, megoldhatatlan konfliktus sehol nincs, az előre eltervezett ütemterv szerint haladnak. A nyitott kérdésekben az országos elnökség dönt augusztus 15-ig.

Az ügyvezető alelnök tájékoztatása szerint a kormánypártok augusztus 21-én kezdik gyűjteni a támogatói aláírásokat az önkormányzati választás előtt, jelöltjeiktől pedig azt kérik, hogy a gazdaság erősítését és a munkahelyteremtést helyezzék programjaik középpontjába. Az őszi választást utóbbi szempontjából is nagyon fontosnak nevezte, arra hivatkozva, hogy az önkormányzatok nélkül nem tudják a következő hét éves uniós támogatási pénzek 60 százalékát munkahelyteremtésre, gazdaságerősítésre, a GDP növelésére fordítani. Kiemelte: jelöltjeik elkötelezettek ezen programok mellett.

forrás: halasmedia.hu

http://halasmedia.hu/index.php/online-hirek/koezelet/12520-rideg-laszlo-a-fidesz-kdnp-megyei-koezgyulesi-elnoekjeloeltje