Fidesz-KDNP frakció Kiskunhalas

A homoktövis termesztése, vízibivaly „bevetése” is szóba került hétfőn délután a halasi képviselő-testület rendkívüli tanácskozásán. A tizenkét jelenlévőnek még fél órát sem kellett az ülésteremben tölteni, gyors, hatékony volt a munka.

Három napirendi pont várt hétfőn, ebéd után a halasi képviselő-testületre. Tizenketten voltak ott az ülésteremben, az előzetesen meghirdetett egy órás kezdést szinte percre pontosan betartották. Első napirendként két START munkaprogram elindításához kérte a közgyűlés támogatását Matos Andrea városi főkertész.

Hatvanhatan dolgozhatnának ebben az új programban. A szennyvízszikkasztó területén négy hektáron energianyár-telep létesül, e mellett a munkaerő 400 négyzetméteres fóliatelepet üzemeltetne, egy hektárnyi homoktövis ültetvényt gondozna, és még virágpalántákat nevelne, amelyekből a városi közterületek szépülnének. A programok márciusban indulhatnának, ehhez szükséges önerő 829 ezer forint. Tizenkét igen szavazatot kapott a tervezet. A Széchenyi Programirodával korábban kötött bérleti szerződést meghosszabbították, a vállalkozókat segítő szervezetnek a főtéren lesz a jövőben is olyan helyisége, ahol ügyfeleket fogadhat.

Baics Tamás környezetvédelmi referens is egyetértett azzal, hogy a Csetényi Park nádasát, gyékényesét vízibivalyokkal lehetne legjobban „karbantartani”. Egyelőre erre még nincs lehetőség, így a város elfogadta egy vállalkozó felajánlását, aki az anyagért cserébe megszabadítja a vízfelületet a felesleges nádtól. Hosszabb távon viszont a bivalyok jelenthetik erre a problémára a legjobb megoldást.

forrás: halasmedia.hu