Fidesz-KDNP frakció Kiskunhalas

Kiskunhalason született 1966-ban. Tanulmányait Halason végezte, ahol a Kereskedelmi Vendéglátó és Szakmunkásképző Iskolában szerezett szakvizsgát, majd Baján a Bányai Júlia Szakközépiskolában üzletvezetői képesítést vehetett át 1984-ben. A kertvárosi ABC-ben kezdett dolgozni. Házasságában 1988-ban egy kislánya született. 1991-től egyéni vállalkozóként dolgozik napjainkig. Vállalkozói pályafutása sokrétű és színes. Foglalkozott több éven keresztül babaruházat kereskedelemmel, vendéglátó egység üzemeltetésével, állat és növénytermesztéssel, bróker-és befektetési tevékenységgel. Jelenleg internetes áruházat üzemeltet. Számos tanfolyamot végzett el a vállalkozási tevékenysége minél magasabb színvonalú végzése érdekében. 1999-től tíz éven át az ideje nagy részét az Egyesült Államokban töltötte munkával.

Vállalkozói életformája gyakran szólítja külföldre, mégis nagyon ragaszkodik Kiskunhalashoz. Ebből az okból határozta el, hogy a közélet terén is kipróbálja magát. Egyik legfontosabb küldetésének tekinti, hogy a hétköznapi, egyszerű emberek számára is érthetővé tegye az érvényesülés lehetőségét. Szeretné úgy végezni munkáját, hogy az emberek ne szenvedői legyenek a politikai döntéseknek, hanem maguk is részt vegyenek véleményükkel a döntéshozatalban. Hisz abban, hogy mindenki küldetéssel született a világra, s életének célja van, mert valahonnan valahová tart. Ebben a halasi polgároknak kíván körzetében segítséget nyújtani. Fő célkitűzése, hogy szülővárosa, mint egy sikeres vállalkozás működjön, hogy arra büszke lehessen minden halasi ember.

 

KÖRZETADATOK

 

Keressen facebookon is: www.facebook.com/eva.vincze.90

E-mail: eva.vincze@hotmail.com

Telefon: 20/9640-605