Fidesz-KDNP frakció Kiskunhalas

Március 4-én este Harkakötönyben tartott lakossági fórumot közel félszáz lakosnak Bányai Gábor, a Bács-Kiskun Megyei 5-ös számú választási körzet FIDESZ-KDNP pártszövetség országgyűlési képviselőjelöltje. Brassó Imre Albert polgármester köszöntötte Bányai Gábort, amelyben kiemelte, hogy rendszeres látogatója volt az elmúlt években Harkakötönynek. „Különösen akkor éreztük segítő figyelmét, amikor 3-4 éve, valóban nagy bajban volt településünk a mostoha időjárás miatt bekövetkezett belvizek miatt. A megyei közgyűlés elnökeként többször ellátogatott községünkbe és minden felvetésünkre pozitív hozzáállást tapasztaltunk. Hiszem, hogy a mai fórumon is igazolja, hogy érdemes mellé állni.”

Mintegy 50 választópolgár fogadta Bányai Gábor FIDESZ-KDNP országgyűlési képviselőjelöltet, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnökét hétfő este a kunfehértói Művelődési Házban. A lakossági fórumon jelen volt Juhász-Vedresné Szabó Ibolya helyi Fidesz elnök és a község polgármestere is, Harnóczi Sándor. A képviselő beszéde előtt egy miniszterelnökségi bizonyságlevelet adott át Kunfehértó polgármesterének, amely azt igazolta, hogy az önkormányzat adóssága teljes mértékben eltűnt.

Bensőséges hangulatú lakossági fórumot tartott február 27-én este 6 órai kezdettel Bányai Gábor a Bács-Kiskun Megyei 5-ös számú választási körzet, FIDESZ-KDNP pártszövetség országgyűlési képviselőjelöltje. Az együttműködő hangvétel alapját Kispál István polgármester a fórum elején megteremtette azzal, hogy Bányai Gáborral a település és a térség érdekében tett közös munkájukat felvázolta, amelynek a település valamennyi lakója hasznát vette. Egyben reményét fejezte ki, hogy mint megyei közgyűlés elnök, és mint a munkáját országgyűlési képviselőként folytató Bányai Gábor továbbra is támogatja Kisszállás fejlődési törekvéseit.

Szvétek Lajos Róbert, Kéleshalma polgármestere köszöntötte Bányai Gábor országgyűlési képviselő jelöltet, aki mint elmondta, polgármesteri megválasztásakor független jelöltként indult. Annak ellenére, hogy nem kíván egy párt mellett sem kiállni, fontosnak tartja, hogy a választások előtt megismertessék az emberekkel a képviselőjelölteket és programjaikat. Hozzátette, támogatja Bányai Gábort, hiszen az elmúlt 8 év alatt sokat bizonyított már. Mindenkihez van egy jó szava, próbál segíteni a térségnek. Beszámolt a településfő arról is, hogy az elmúlt 3,5 évben több, mint 150 millió forintnyi pályázati pénz érkezett Kéleshalomra. Kiemelte, ehhez az összeghez nagyrészt az elnök úr segítségével sikerült hozzájutni. Majd sok sikert kívánt Bányai Gábor további munkájához, valamint a választásokhoz való szerepléséhez.

Kiskunhalason a Bethlen Gábor téren emelt 56-os kopjafa emlékhelyénél, nagyszámú részt vevő kíséretében emlékeztek meg a kommunizmus áldozatairól február 25-én 17 óra kezdettel. A Vári Szabó István Szakközépiskola tanulói által előadott műsort követően Bányai Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke tartott beszédet. A megemlékezés végén városi vezetők, intézmények, civil szervezetek képviselői és magánszemélyek helyeztek el koszorúkat, virágokat és mécseseket a kopjafánál.

Az '56-os kopjafánál helyezzük el mécseseinket és az emlékezés virágait a Vári Szabó István Szakközépiskola tanulóinak műsora után.
Beszédet mond Bányai Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Elnöke

Közel ötvenen látogattak el Pirtón arra a lakossági fórumra, amelynek vendége Bányai Gábor országgyűlési képviselő, megyei közgyűlési elnök és immár hivatalosan is az 5. számú (kiskunhalasi) választókerület FIDESZ-KDNP színeiben induló, bejegyezett országgyűlési képviselőjelöltje volt. Nagy Ferenc, Pirtó polgármestere köszöntötte Bányai Gábort a település művelődési házában és kérte meg tájékoztatójának megtartására.

Visnyei Miklós polgármester és Török Ferenc zsanai Fidesz elnök köszöntötték Bányai Gábort, Bács-Kiskun megye 5. számú választókerületének képviselőjelöltjét a szerda esti lakossági fórumon. A település vezetője beszédében hangsúlyozta: a helyben már évek óta megyei közgyűlési elnökként sokat tevő Bányai Gábor bizonyított vezetői teljesítményével, térségi érdekérvényesítő képességével és mint bácskai gyerek tisztában van azzal is, hogy a környéken melyek azok a problémák, melyek megoldásra várnak.

A következő időszakban a Fidesz kiskunhalasi kampányirodájában is folyamatosan jelen vannak segítőink. Az alábbi ügyfélfogadási rendben köszönettel fogadjuk az érdeklődőket! Megköszönjük azoknak is, akik időt szánnak arra, hogy betérjenek az irodába és aláírásukkal támogatásukat fejezzék ki további munkánkhoz.
 

2014. február 19-én, valamivel fél kilenc után, a kiskunhalasi Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében Bányai Gábor, Bács-Kiskun megye 5. számú választókerület Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselőjelöltje a körzetben elsőként adta át az aláírt ajánlóíveket. A jelölt összesen 400 ívet adott át, amelynek valamennyi rovatát kitöltötték az aláírók, ami azt jelenti, hogy mindössze egy nap leforgása alatt 3200 aláírást gyűjtött Bányai Gábor és csapata. Mint ismert, a jelöltséghez 500 hiteles aláírás szükséges, amit a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje messze túlteljesített. 

Oldalak