Fidesz-KDNP frakció Kiskunhalas

Hajós

Bányai Gábor országgyűlési képviselő kezdeményezésére jött létre, az új önkormányzati ciklus első polgármesteri-képviselői találkozója, melyre a választókerület megválasztott polgármesterei voltak hivatalosak. A találkozón a jövőbeni közös célokon, a választókerület településeit érintő közös munkán és együttműködésen túl több fontos téma is napirendre került, melyet előadások kísértek. A jövőben több hasonló találkozó is várható.

Hajóson tartott lakossági fórumot január utolsó napján Bányai Gábor, Bács-Kiskun Megye 5. számú választó kerületének Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselőjelöltje. A kora esti órákban mintegy 50 hajósi lakos látogatott el a rendezvényre, ahol Estók Mihályné Szalczer Erzsébet polgármester köszöntötte a megjelenteket és a megyei elnököt. Bányai Gábor prezentációval alátámasztott előadásában a 2010-ben Orbán kabinetre hagyott katasztrofális morális társadalmi és gazdasági hagyatékot vázolta fel, amit a szocialista-liberális kormányok 8 éves „összefogása” eredményezett. Ennek felszámolása óriási energiákat emésztett fel. Az óriási feladat megoldását, a romeltakarítást, az államcsőd elkerülését az emberek terheinek növelése nélkül valósította meg a Fidesz kormány.

Oldalak