Fidesz-KDNP frakció Kiskunhalas

Bányai Gábor

Bányai Gábor országgyűlési képviselő kezdeményezésére jött létre, az új önkormányzati ciklus első polgármesteri-képviselői találkozója, melyre a választókerület megválasztott polgármesterei voltak hivatalosak. A találkozón a jövőbeni közös célokon, a választókerület településeit érintő közös munkán és együttműködésen túl több fontos téma is napirendre került, melyet előadások kísértek. A jövőben több hasonló találkozó is várható.

Kiskunhalas szempontjából szimbolikus helyen tartotta október 12. előtti, utolsó sajtótájékoztatóját pénteken délelőtt a Fidesz-KDNP jelölti csapata a Halasthermál Kft. strandjának területén. A tájékoztatón Fülöp Róbert, a pártszövetség polgármesterjelöltje köszöntötte a sajtó munkatársait. 

Kedden este zsúfolásig megtelt a Kiskunhalasi Művelődési Központ nagyterme, ahol közel kétszázan vettek részt Fülöp Róbert polgármesterjelölt és Bányai Gábor országgyűlési képviselő meghívására az érdeklődők, hogy a fórum vendégét Kósa Lajost, a Fidesz alelnökét, Debrecen polgármesterét meghallgassák.

2014. szeptember 30-án 19 órától
a Művelődési Központban (Sétáló u. 8.)

Vendégünk:
KÓSA LAJOS
a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség ügyvezető alelnöke
Debrecen polgármestere

Szeptember13-án került sor Kiskunhalasi Művelődési Központban a Halas és Környéke Gazdakör hagyományos szüreti gazdafórumára. A fórumon Dr. Visti József a Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkára és Pesti Csaba a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Stratégiai és Szolgáltatásfejlesztési igazgatója tartott előadást a mezőgazdaság jelenéről Magyarországon és Uniós viszonylatban, valamint a 2015-től életbe lépő új agrártámogatási rendszerekről.

Kiskunhalasról, Bács megyéből is nagyon hiányoznak azok a családok, akik a gerincét adták a vidéki társadalomnak, de elüldözték birtokaikról, földjeikről, az akkori munkás-paraszt osztály fő ellenségének kiáltották ki őket – hangoztatta Bányai Gábor országgyűlési képviselő vasárnap, Kiskunhalason a Művelődési Házban tartott városi megemlékezésen.

Bányai Gábor országgyűlési képviselő fogadóórát tart Kiskunhalason 2014. június 20-án pénteken 9 órától 12 óráig a Fidesz Választókerületi központjában (Kiskunhalas, Szilády Áron utca 1. szám alatt).

Előzetes időpont egyeztetés szükséges, melyet a 06-30 / 971 86 79 telefonszámon tehet meg.

Bányai Gábor országgyűlési képviselő ma Pirtón, a kézilabda utánpótlás bajnoki címét ünneplő díjátadáson jelentette be, hogy Nagy Ernő személye, - aki egyébként a csapat edzője is - garanciát jelent Kiskunhalas fejlődésére és örömmel segíti őt polgármesterként, bízva abban, hogy Kiskunhalas választópolgárainak többsége is támogatja jelöltjüket, ezzel együtt a város felemelkedését.

Megnyílt az új Falugazdász Központ Kiskunhalason, amely az Eötvös utca 4. szám alatt kapta meg kulturáltan berendezett, komfortos hivatalát. A délelőtt 11 órakor kezdődő megnyitón Csanádi Lajos, a Bács-Kiskun Megyei Agrárkamara alelnöke köszöntötte a megjelenteket, majd Bányai Gábor országgyűlési képviselő, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke és Gyovai István, Kiskunhalas polgármestere mondtak beszédet.

Családias, bensőséges hangulatú gépátadás történt április 3-án, a Kiskunhalas közelében található Füzespuszta egyik gazdaságában. Juhász József gazdálkodó és párja Erzsébet asszony vette át Bányai Gábor országgyűlési képviselőtől a Leader pályázaton elnyert traktor indítókulcsát, amelyhez egy pótkocsi is tartozott. A mintegy 17 milliós jármű együttes 60%-át biztosította pályázati forrás.

Április 2-án Kiskunhalason a Sóstó Csárdában 17 térségi települést képviseltek vezetőik azon a rendezvényen, amelyet Bányai Gábor országgyűlési képviselő tartott délelőtt 11 órakor, hogy az Orbán Viktor miniszterelnök aláírásával ellátott Bizonyságlevelet átvegyék. Az irat arról tanúskodik, hogy a kormány az önkormányzat adósságállományát átvállalta. Érthető polgármesteri derű ült az arcokra az eseményen, hiszen olyan jelentős tehertől mentesített egyes településeket a kormányzat döntésével, amely működésüket veszélyeztette. 

Az emberi erőforrások minisztere óriási eredménynek nevezte, hogy ebben a kormányzati ciklusban Magyarország kórházi kapacitásának egyharmada megújult. Balog Zoltán kedden, a 11,5 milliárd forintból elkészült Kecskeméti Gyógyintézeti Központ átadásán elmondta, hogy az ország mintegy 90 kórházából minden másodikban az elmúlt hónapokban átvágták a szalagot, bokrétaünnepséget tartottak vagy letették az induló fejlesztések alapkövét.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter volt Bányai Gábor vendége március 31-én este Kecelen.  A kampány finisébe fordulva a helyi és környékbeli vállalkozókkal találkozott első körben a miniszter, majd a sajtótájékoztatót követően több száz fős hallgatóság fogadta vastapssal az érkező vendéget és Bányai Gábort, akiket Haszilló Ferenc polgármester üdvözölt.  A város első embere köszönetét fejezte ki a polgári kormánynak, amiért Kecel városa minden eddiginél nagyobb fejlődésen mehetett keresztül a most lezáruló ciklusban, nem beszélve arról az egymilliárd forintos konszolidációról, mellyel Kecelt városát is tehermentesítette az állam. Amint mondta, Bányai Gábor jóvoltából pedig 45 milliárd forint érkezett Bács-Kiskun Megye fejlesztésére, építésére.  Meggyőződésének adott hangot, amikor azt mondta, hogy csak ezen az úton továbbhaladva lehet eredményes és stabil a nemzet, így Kecel városa is, így csak Bányai Gábor és a Fidesz-KDNP lehet a jó választás április 6–án. 

Kiskunhalason március 30-ám teltház előtt, ismét óriási közönségsikert aratott a Zrínyi 1566 című rock musical a filmszínházban. Az előadást megtekintette a szerző, Moravetz Levente színész, az egri Gárdonyi Géza Színház rendezője, akit felesége, Dévényi Ildikó színésznő is elkísért. A Moravetz-darabot a kiskunhalasi Kaméleon Társulat 14 előadással mutatta be, eddig több mint 3600 néző előtt. 

Kedves Barátaink! Szeretettel és tisztelettel hívunk minden kedves érdeklődőt a következő lakossági fórumra, ahol vendégünk lesz Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
Találkozzunk Kecelen, a Városi Könyvtár és Művelődési Házban! (Kecel, Szabadság tér 17.)

Életet lehelni a vidékbe! Ez volt a mottója a március 29-én átadott új Faddikor üzemegységnek. Faddi János 1994-ben indult vállalkozása tipikus példája a tenni, alkotni akaró vállalkozói szellem érvényesülésének, amely március 29-én újabb állomásához érkezett, a több mint 1000 négyzetméteres, hat mozgódaruval megépített üzemcsarnok beüzemelésével. 

Huszonkét csapat részvételével kezdődött március 29-én reggel, Kelebián a XIII. Radnai Kupa nemzetközi kispályás labdarúgó torna. Losonczy László, a MLSZ Bács-Kiskun Megyei Igazgatóság igazgatója, majd Bányai Gábor Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke köszöntötte a több száz fiatalt és nézőt a kelebiai labdarúgó pályán. 

 

Március 28-án 14 órakor tartották Kunfehértón a község szennyvízelvezetés és tisztítás fejlesztése néven futó projekt alapcső letételét a Művelődési ház előtt. Kunfehértó polgármestere, Harnóczi Sándor köszöntötte először a megjelenteket, majd Bányai Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke és országgyűlési képviselő mondott beszédet.

Magyarország első alacsony energiafelhasználású aszfalttal készült útszakasza épül Soltvadkert és Kecel között. 2014. március 26-án, Újságírói Útépítő Nap - Debütált a zöld aszfalt címmel mutatta be munka közben a Duna Aszfalt Kft. a Soltvadkert és Kecel közötti útszakasz felújítását, a környezet barát útépítés demonstrálásával. A 6.7 kilométeres útfelújítás nagymértékben javítja majd a forgalmas, 54-es út ezen szakaszának biztonságát. A látványos tájékoztató vendégei voltak, többek között Bányai Gábor, a megyei közgyűlés elnöke és Font Sándor, országgyűlési képviselő, megyei útügyi biztos.

A kampányhajrában Bács-kiskun megyei választó kerületi körúton vett részt Hende Csaba honvédelmi miniszter március 25-én, Bányai Gábor, a FIDESZ-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje vendégeként. Az út során villámlátogatást tettek Bácsalmáson és Jánoshalmán, majd az utolsó állomáson, a kiskunhalasi kampányközpontban sajtótájékoztatót tartottak. Este 6 órakor teltház és vastaps fogadta a minisztert, amikor megérkezett a Tiszti Klub nagytermébe a FIDESZ-KDNP kampánygyűlésére.

Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár is jelen volt a kiskunhalasi Semmelweis Kórház új épületrészének hivatalos átadásán. A mintegy három milliárd forintos uniós pályázatból korszerűsített, közel százötvenezer beteg gyógyításáért felelős intézmény életében mérföldkőnek számít a lezárult beruházás, mely nem az utolsó a kórház életében, hiszen a jelenlévő állami és intézményvezetők a fejlesztés folytatásáról biztosították a kórházigazgatást.

Jó ütemben haladnak Szeged – Röszke – Horgos – Szabadka – Csikéria - Bácsalmás-Baja vasútvonal felújításának, újra kiépítésének előkészületei. A térség tömegközlekedésében nagyszabású előrelépést jelentő projekt tájékoztatóját tartották meg Bácsalmáson 2014. március 3-án, a megújult művelődési házban. A rendezvényen részt vett Pásztor István, a Vajdasági Autonóm Tartomány Képviselőházának elnöke, Bányai Gábor a Bács-Kiskun megyei és Magyar Anna a Csongrád Megyei Közgyűlés elnökei valamint a meghívott közreműködődő szervezetek, érintett önkormányzatok képviselői.

Huszta István, Balotaszállás polgármestere üdvözölte Bányai Gábort, a Bács 5-ös számú választókerület országgyűlési képviselőjelöltjét, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnökét hétfőn este a Balotaszálláson tartott lakossági fórumon. A településfő elmondta, abban bízik, hogy Bányai Gábor a jelenlegi országgyűlési képviselőségét továbbra is fenntartja, és nem felejti el a térséget, mint ahogy eddig sem tette a választókerületével. Huszta István szeretné, ha Balotaszállásra a következő ciklusban minél több fejlesztési forrás érkezne, ebben kérte az elnök közbenjárását. Majd a képviselő úr átadta a polgármesternek az adósságátvállalásról szóló miniszterelnökségi bizonyságlevelet. Ebben a dokumentumban mintegy 60 millió forintnyi összeg szerepelt.

A március 10-én este, Balotaszálláson tartott lakossági fórum előtt Bányai Gábor látogatást tett a Rolló Kft.-nél, amely a térség legnagyobb foglalkoztatója és az elmúlt években dinamikus fejlődésen ment keresztül. A Rolló Kft. 1993 óta működő, magyar tulajdonban lévő vállalat, amely PVC feldolgozással, azon belül pedig elsősorban PVC extrudálással. A cég tulajdonos ügyvezetője, Rajmond Attila fogadta Bányai Gábort, aki Csóti Zsolt cégvezetővel együtt ment végig a cég főbb üzemegységeken.

Az életmentő berendezés átvételét használati oktatással kötötte egybe a Szilády RFC vezetése március 8-án délelőtt, a Kiskunhalasi Városi Sportpályán. Bödecs Pál, a Kiskunhalasi Református Egyházközség elnök-lelkésze, a klub alelnöke vette át és adta használatba a 800 ezer forint értékű defibrillátort. Az eszközt önerőből és támogatói forrásból vásárolta meg a Szilády RFC, amely árából a forgalmazó is jelentős kedvezményt biztosított. 

A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének szervezésében történt kerekasztal beszélgetés Jánoshalmi Művelődési Központban, mintegy 200 érdeklődő előtt március 6-án este. Lanczendorfer Erzsébet, a szervező győri KÉSZ tiszteletbeli elnöke köszöntötte az előadó vendégeket, Fodor Csaba politológust, Fónagy Jánost, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkárát és Balog Zoltán emberi erőforrások miniszterét. Mások mellett külön köszöntötte Bányai Gábort, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnökét, országgyűlési képviselőt. Az elnök asszony felvezetőjében kiemelte Bányai Gábor képviselői érdemeit és kérte a megjelenteket, hogy április 6-án a térség és az ország érdekében szavazatukkal erősítsék az országgyűlési mandátum elnyerésében.

Március 4-én este Harkakötönyben tartott lakossági fórumot közel félszáz lakosnak Bányai Gábor, a Bács-Kiskun Megyei 5-ös számú választási körzet FIDESZ-KDNP pártszövetség országgyűlési képviselőjelöltje. Brassó Imre Albert polgármester köszöntötte Bányai Gábort, amelyben kiemelte, hogy rendszeres látogatója volt az elmúlt években Harkakötönynek. „Különösen akkor éreztük segítő figyelmét, amikor 3-4 éve, valóban nagy bajban volt településünk a mostoha időjárás miatt bekövetkezett belvizek miatt. A megyei közgyűlés elnökeként többször ellátogatott községünkbe és minden felvetésünkre pozitív hozzáállást tapasztaltunk. Hiszem, hogy a mai fórumon is igazolja, hogy érdemes mellé állni.”

Oldalak